Hitélet 2019

 

 

Október

 

By admin
Péntek

 

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ békéjéért és egységéért

A kezdeményezés szerint 2019. október 18-án, helyi idő szerint délelőtt 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az emberiség egységéért.

 A kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult. Az ihletője az a Szent Pió atyától származó idézet volt, amely szerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”.

 

 

 

(A képre kattintva a galéria megtekinthető)

https://www.magyarkurir.hu/hazai/egymillio-gyermek-imadkozza-rozsafuzert-iden-oktoberben-is

 

 

By admin
Szerda

 

Október 14. Ministránsaink is részt vettek a Szent Bertalan templom toronysisakjainak megáldásán és az ünnepi szentmisén

 

 

(A képre kattintva a galéria megtekinthető)

Növekedjen a hit, erősödjön a remény és a szeretet e kupolák alatt – ezekkel a szavakkal áldotta meg az egri érsek hétfő délután a megújult toronysisakokat. Dr. Ternyák Csaba cerebrálta az ünnepi szentmisét a Szent Bertalan templomban, amely zsúfolásig megtelt hívekkel. – Az ősi falak eredeti pompájukban ragyoghatnak, ahogy most már az új toronysisakok is. A templom ugyanis nemcsak a hívők számára fontos, nemcsak imádkozni járunk ide, hanem ez a ház Isten otthona is. Az Ő dicsőségére emelünk tornyakat, amelyek minket emlékeztetnek arra, hogy az út felfelé, Isten felé vezet – mondta szentbeszédében az érsek.
 
Forrás: https://www.heol.hu/

Szent István Televízió - Forrás: https://szentistvantv.hu/hirek-esemenyek/megujult-toronysisakok-gyongyoson?fbclid=IwAR1OkeTajVyqNkS8x0fl2CngMOUATtCoH-cTyuk_pwijyExInUQKG65bWQ8

 

 

By admin
Szerdaa

 

Ministránstalálkozón jártunk Egerben

Iskolánkból 22 ministráns gyermek vett részt a találkozón.

 

 

Egész napos program keretében találkoztak egymással az Egri Főegyházmegye ministránsai Dr. Ternyák Csaba érsek meghívására október 5-én, az egri bazilikában. A hagyományosan megrendezett esemény legfőbb témája idén, a misszió, a küldetés volt.

Mottó:

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”

(Mk 16,15)

További részletek a képre kattintva megtekinthetők

Galéria

 

 

By admin
Szerda

 

Október 4-én ellátogattunk a KHSZK Idősek Bentlakásos Otthonába.

Assisi Szent Ferenc ünnepe és az Állatok világnapja alkalmából műsorral kedveskedtünk a lakóknak. Énekeltünk, szavaltunk, meséltünk és közös imádsággal fejeztük be a megemlékezést.

 

 

 

 

By admin
Szerda

 

Október 4-e Assisi Szent Ferenc ünnepe, és az Állatok világnapja

 

Állatáldást tartottak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában az állatok világnapja alkalmából. Az iskola vezetése ezzel kívánta felhívni a diákok figyelmét a felelősségvállalásra és a természet szeretetére. Ezen a napon bárki bevihette kedvencét, hogy részesülhessen a papi áldásban.  Kutya, macska, nyúl, tengerimalac és számos más házi kedvenc is érkezett ma reggel az iskola udvarára. Az állatok világnapja alkalmából a gyerekek műsorral készültek, valamint az intézménybe hozott kis kedvenceket megáldotta a káplán.

A káplán beszédében kiemelte, hogy az állatok Isten ajándékai – nagy becsben kell őket tartani. Úgy véli, az állatok a gyerekeket felelősségre és odaadó szeretetre tanítják.

– Ha a gyermekben tudatosul az, hogy nekem gondoskodnom kell, nekem oda kell figyelnem, nekem áldoznom kell a szabadidőmből, energiámból arra, hogy ez a kis állat, akit én szeretek egészséges legyen, enni kapjon, akkor a későbbiekben ez a felelősségtudat növekszik a szívében és képes lesz majd a férjéről, feleségéről, gyerekeiről, rábízottakról tanárként, orvosként azokról az emberekről gondoskodni, akikről majd kell – magyarázta.

Az intézmény dolgozói fontosnak tartják, hogy a gyerekek kövessék a szent ferenci értékeket: szeressék a természetet és megtanulják a felelősségtudatot a ránk bízottak iránt.

– Október 4-e Assisi Szent Ferenc napja ő egy nagyon különleges szentünk és egy hatalmas példát állít elénk. Ő azt mondta már a 13. században is, hogy a körülöttünk lévő élő és élettelen dolgokat a természetet, mindent szeretni kell – jegyezte meg Labancz-Bartha Bernadett pedagógus, hitoktató.

A gyerekek alkotásokkal is készültek a nagy napra, számos állatrajzot állítottak ki az iskola udvarán.

Forrás: https://gyongyostv.hu/41657-allataldas-2/

 

Assisi Szent Ferenc: A teremtmények éneke (Naphimnusz)

Magasságos, mindenható, jóságos Úr, tied a dicséret, a dicsőítés, az imádás és minden áldás!

Egyedül téged illetnek, Magasságos, mindezek, s nincs ember, ki méltó lenne kimondani nevedet!

Áldott légy, Uram, minden teremtményeddel! Főképp napfivér úrral, vele világítasz nekünk, ő a nappal! Milyen szép és nagy fénnyel ragyogó: ó, Magasságos, folyton rólad tanító!

Áldott légy, Uram, holdnővérért és a csillagokért, az égre alkottad őket, fényesnek, értékesnek és szépnek!

Áldott légy, Uram, szélfivérért, a levegőért, a borús, derűs és mindenféle időért, mellyel teremtményeidet élteted!

Áldott légy, Uram, víznővérért, ki tiszta és oly hasznos, drága és alázatos!

Áldott légy, Uram, tűzfivérért; az éjszakát világítod be általa, szép és vidám, van ereje s hatalma!

Áldott légy, Uram, földanya-nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet!

Áldott légy, Uram, mindazokért, kik szeretetedért másoknak megbocsátanak, s bajban, megpróbáltatásban kitartanak! Boldogok, kik békességgel tűrnek, győzelmi koszorút kapnak, Magasságos, tőled!

Áldott légy, Uram, testihalál-nővérünkért, ki elől élő ember el nem menekülhet, jaj azoknak, kik halálos bűnökben halnak meg! Boldogok, kikre a halál szent akaratodban talál, nekik semmit sem fog ártani a második halál!

Dicsérjétek Uramat, áldjátok hálával, és szolgáljátok nagy alázattal!

(Tőzsér Endre SP fordítása, amely Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának magyar fordításához készült.)

Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/assisi-szent-ferenc

 

 

 

********************

By admin
Szerda

 

Szeretettel hívunk mindenkit a toronymegáldásra és a szentmisére!

 

********************

 

Szeptemberben történt

 

By admin
Szerda

 

Fájdalmas Szűzanya búcsúja 2019

Máriás fiatalok országos találkozója

 

Idén 13. alkalommal került megrendezésre a Máriás fiatalok országos találkozója a gyöngyösi Ferences templomban.

A Fájdalmas Szűzanya búcsú ünnepi szentmiséje szeptember 22-én, vasárnap 10 órakor kezdődött, melyet Horváth Zoltán atya (Budapest – terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosa) celebrált a szabadtéri oltárnál, utána körmenet volt.

 

 

By admin
Szerda

 

Nagy szeretettel és nyitott szívvel hívunk mindenkit 2019. szeptember 22-én a Fájdalmas Szűzanya búcsúba!
Helyszín: Sarlós Boldogasszony Ferences templom, Gyöngyös, Barátok tere 2.
Időpont: 2019. szeptember 22. (vasárnap) 10:00 óra

 

 

Iskolánk dolgozója Baranyi Róbert  kezdeményezése volt, hogy részt vegyen, vegyünk a Fájdalmas Szűzanya búcsúban.
Az ő történetét írjuk le:
"Történetem a Szűzanya szobromról
A szobor egy családi örökség. Eredetileg a nagyszüleimé volt, majd a szüleimé lett, aztán én örököltem meg. Mellette nőttem fel, ahogy a fiam, Robi is. Feleségem a szobrot mindig kiemelt helyre tette.

 

Balog Gyula plébános atyánk és a plébánia tagjai, a gyöngyösi hívek teljes szívükből támogattak és segítettek a kezdeményezésemben.

A faanyagot Bálint László ajánlotta fel.

A hordozót Kása Balázs, iskolánk néptánc tanára készítette el.

Lukovszki Józsefné (Irénke néni) varrta a szobor alá a terítőt.

Zsemkó Józsefné (Anikó néni) a virágdíszítést vállalta.

 

A búcsúban a hordozót viszik: Baranyi Róbert, ifj. Baranyi Róbert - 7.a osztályos tanulónk, Berkó Balázs, Szőke Balázs.
A keresztet, intézményünk igazgatója Kurucsai József, a táblát Csuzi Konrád 8.c osztályos tanulónk viszi.
A Szűzanya szobor vivői mellett kísérők, iskolánk 7.c osztályos tanulói, - Krizsán Kira, Durányik Zsófia, Zavarkó Eszter, Balázsi Borbála -  szüleikkel és osztályfőnökükkel Kurucsainé Nagy Ágotával.
 
Szeretettel várunk mindenkit, akik szeretnének bennünket kísérni!
Gyülekező a Gyöngyös-Felsővárosi Szent Bertalan Főplébánián 7:30-kor!
Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítettek és a munkájukat a Szűzanya tiszteletére ajánlották fel!"

Baranyi Róbert világi lelkipásztori kisegítő munkatárs

 

By admin
Péntek

2019. szeptember 8. - Iskolatáska szentelés a sikeres tanévért

Most már minden feltétel adott egy sikeres és eredményes tanévhez a Rákóczis diákoknak. Iskolánk diákjai a vasárnapi szentmisére iskolatáskájukkal együtt érkeztek. Belepakolták a tankönyveiket, ha nem is az összeset, de azokat biztosan, amihez segítséget szeretnének kérni.  Holló Gábor atya a szentmisén megszentelte a táskákat és együtt imádkozott a gyerekekkel a sikeres tanévért és a jó osztályzatokért.

 

 

********************

 

By admin
Péntek

2019. szeptember 2. - Veni Sancte tanévnyitó a Szent Bertalan templomban

Becsengettek a 2019/2020-as tanévre

A szeptember 2-án 8 órától kezdődő szentmisén iskolánk diákjai, tanárai, dolgozói, és a szülők közösen imádkoztak a Szentlélek kiáradásáért és a sikeres tanévért.  Holló Gábor káplán atya kihangsúlyozta a Szentlélek erőt adó és megvilágosító szerepét a keresztény életben, melyet nyitott szívvel kell fogadnia a gyermeknek, a szülőnek és tanárnak egyaránt. A szentmise keretein belül az oltárhoz szólította és megáldotta az iskolánk jelenlévő hitoktatóit. A szentmise végén a 4. osztályos tanulók kedves műsorral köszöntötték az első osztályos kisdiákokat

 

 

 

********************

 

By admin
Péntek

2019. augusztus 28. - Tanévnyitó Veni Sancte Egerben

"Az Egri Főegyházmegye Magyarország legnagyobb nem állami intézményfenntartója az oktatás területén. Az iskolák vezetőit, lelkipásztorait, képviselőit hívta dr. Ternyák Csaba érsek az egri bazilikába közös imádságra, konferenciára.

A programot nyitó ünnepi szentmise elején a főpásztor köszöntötte a világi elöljárókat, a főcelebránst, dr. Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket, a paptestvéreket és az intézmények dolgozóit. Mint mondta: szükség van feltöltődésre, lelki és szakmai felkészülésre, hiszen néhány nap múlva becsengetnek, s lelkesen kell kezdeni az új tanévet.

Szentbeszédében dr. Erdő Péter kiemelte: Szent Ágoston az egyik legnagyobb egyházatya, tanító, s nagy öröm, hogy épp e napon találkozhat a pedagógusokkal. Az evangéliumra utalva elmondta, Jézus bírálja kora értelmiségét, akik a törvényt igává tették, s elhanyagolták a belső meggyőződést. Nagy felelősség a társadalmat befolyásoló értelmiségi ember szerepe minden korban. Az igazság keresése a legfontosabb, s ezt kell szem előtt tartani. A XX. század értelmiségének jelentős része izmusokhoz csatlakozott, sokszor feladva saját meggyőződését. Az írástudók akkor követnek el árulást, amikor saját értékeiket látják ugyan, de a társadalmat más irányba terelik, s az is előfordul, hogy az értékek hiányát állítják követendő célnak. Fontos kérdés, hogy nekünk, mai keresztényeknek mi az igazodási pont. Természetesen Jézus Krisztus személye és üzenete a keresztény tanítás alapja. Ennek vagyunk munkatársai: papok, tanárok, nevelők. Ehhez a felelősségteljes munkához kérjük Isten áldását – zárta szentbeszédét a bíboros.

A szentmise záró áldása előtt dr. Erdő Péter elmondta még: szükség van a Szentlélek áldására, kiáradására ahhoz, hogy megújuljon körülöttünk a világ.

A szertartást követően a bíboros előadást tartott a katolikus iskolák pedagógusainak szerepéről, ezt követően „Teológiából pedagógusnak lenni” címmel Dr. Papp Miklós görög katolikus lelkész, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola docense adott ismertetőt a jelenlévőknek. Molnár-Gál Béla diakónus, a kazincbarcikai Don Bosco Iskola igazgatója a hátrányos helyzetű tanulók és szülők helyzetéről tartott előadást.

Ezt követően átadták a Szent Gellért-díjakat."

(Forrás: http://eger.egyhazmegye.hu/hirek/hirek-200/a-felelossegteljes-munkahoz-kerjuk-isten-aldasat-tanevnyito-veni-sancte-egerben)

 

 

 

********************